A „Földet a gazdáknak” program valóban az őstermelőket és a családi gazdálkodókat támogatta-e?
A program eredménye valójában az lett, hogy a kiosztott állami földek jelentős része a hatalommal jó kapcsolatot ápoló személyekhez és az ő gazdasági érdekeltségeikhez került, ehhez képest a családi gazdaságok pedig alig kaptak valamit. Az is igaz, hogy a használható termőföld szűkössége, a hitelhez jutás nehézkessége és a gazdálkodók szervezetlensége mellett a gazdálkodás ma csak keveseknek kínál vonzó jövőt. A Fidesz-kormány ebben az ügyben is csak kommunikál, pedig ez a probléma is megoldható lenne.
Mit lehet a valódi megoldás?
Először is nem fogadhatjuk el azt a sorsot, amit a Fidesz az MSZP-vel karöltve a magyar vidéknek szán. Az LMP a most bérbe adni tervezett állami földeket sokkal több embernek, több kézbe adná, és előnyben részesítené a fiatal, gyermekeket vállaló gazdálkodókat és a természetközeli, ökogazdálkodást folytatókat. A családi gazdálkodók számára jelentős állami földalapot hoznánk létre az osztatlan közös földtulajdon állami felvásárlásával, amit ezután helyi gazdálkodóknak adnánk bérbe. Így biztosítható lenne, hogy a települések határában lévő földeken a helyi gazdálkodók termelhessenek a helyi piacokra.
Az elmúlt három évben a kormány kevesebb mint 6 milliárd forintot fordított a tanyán élők életkörülményeinek és életminőségének javítására, miközben Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezren élnek tanyán. Elegendő-e ez az összeg a kitűzött célok elérésére?
Ez az összeg nagyon kevés dologra elég, így a tanyaprogram leginkább az „elmúltnyócévezésben” merül ki. A jövő évi költségvetésben ráadásul az ideinél is kevesebbet fordít tanyafejlesztésre a kormány, és ennek nagy része is elmegy a vidéki önkormányzatok - és újabban a Belváros - piacfejlesztésére ahelyett, hogy valóban a tanyákon élőkre fordítanák. Szerintünk a megmaradt tanyákat modern infrastruktúrával, járható utakkal, helyi piacokkal és megújuló energiaforrásokkal kéne ellátni:erre költeni kell, de a romokban heverő tanyavilág csak így menthető meg. Az LMP éppen ezért a kormány 1,4 milliárd forintos javaslata helyett már 2014-ben 3 milliárdot fordítana erre a célra.
Valóban szükség van-e Budapest belvárosában tanyafejlesztésre?
A belvárosi tanyafejlesztés tökéletesen alkalmas annak szemléltetésére, hogy a Fidesz a közpénzeket saját politikai és magánérdekei alapján használja fel. Korábban a trafikokat és az állami földeket osztogatták saját érdekeltségeiknek, most pedig az amúgy tanyasi családoknak szánt pénzeket használják fel Rogán Antal polgármester kerületének céljaira. A tanyafejlesztési program pénzeit valóban a tanyák fejlesztésére kéne költeni, az V. kerület tulajdonában lévő Hold utcai Vásárcsarnok felújítása pedig megoldható egyéb pályázati forrásból is.
Az élelmiszerek minőségét ellenőrző Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH) is kevesebb pénz jut 2014-ben. Mi erről az LMP véleménye?
Ez nagyon rossz hír. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak feladata lenne a külföldről beáramló, sokszor bizonytalan eredetű élelmiszerek kiszűrése. A távolról érkező élelmiszer esetén ugyanis nagyon keveset tudunk például arról, hogy hogyan állították elő, és egyáltalán mi van benne. Ezt botrányok sora bizonyítja. A bizonytalan eredetű, a fél világot beutazott termékeket – amiket általában nagy bevásárlóközpontok forgalmaznak – minél előbb ki kell szorítani a hazai kereskedelemből. Az LMP szerint az élelmiszerbiztonságon és a fogyasztók védelmén nem szabadna spórolni, és ennek érdekében mi nem csupán több pénzt áldoznánk a NÉBIH-re, hanem aktívan támogatnánk a helyi termékek fogyasztását. Olyan szabályozást szeretnék az Európai Unióban is elérni, amely előnyben részesíti a helyben termelt, minél közelebbről érkező élelmiszereket.
A kormány jövőre kevesebb pénzt adna a Nemzeti Öntözési Ügynökség számára, annak ellenére, hogy az aszály jelentős károkat okoz az országnak. Honnan csoportosítana át erre a fontos területre pénzt az LMP?
Az idei 1 milliárd forint helyett jövőre a kormány mindössze 600 milliót szán a Nemzeti Öntözési Ügynökség támogatására. Fájdalmasan irónikus, hogy Magyarország minden évben elkölt 30-40 milliárd forintot arra, hogy megvédje magát az árvíztől, ezután másfél hónappal pedig szinte rendre érkezik az aszály. A képet tovább árnyalja, hogy a világon talán nincs még egy olyan ország, amely olyan mélységű, tradicionális tudással rendelkezne a vízgazdálkodásról, mint Magyarország. Ezt a tudást azonban valamiért döntően az árvízvédelemnél hasznosítjuk, a többletvizek tárolásánál, öntözésfejlesztésnél pedig szinte semennyire nem kamatoztatjuk. Pedig erre is bőven lenne pénz a költségvetésben: szerintünk ez sokkal fontosabb, mint a Kossuth tér átépítése, az új stadionok vagy akár a MOL-részvények és gáztározók vásárlása.
